Kézműves vásár - felhívás

XXV. MESTERSÉGEK ÜNNEPE

BUDAVÁRI PALOTA és környéke

2011. augusztus 18 – 21.

 

A NÉPMŰVÉSZETI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE (NESZ) az alábbi információkat adja hírül a xXV. MESTERSÉGEK ÜNNEPE c. rendezvény keretében megrendezendő

 

NÉPI - ÉS IPARMŰVÉSZETI KIRAKODÓVÁSÁRRÓL

melyet 2011. augusztus 18 – 21. között, négy napon keresztül a Budavári Palota körül tartunk.

Mint minden évben, a XXV. MESTERSÉGEK ÜNNEPE célja a hagyományőrző népi kézműves mesterségek reprezentatív bemutatása mellett egy nívós népi - és iparművészeti vásár megrendezése. A működő kézműves műhelyek és a kirakodóvásár mellett népzenei és néptánc programok, valamint gyermekfoglalkozások színesítik a rendezvény négy napos programját.

 

A rendezvényen való részvétellel kapcsolatban az alábbi információkat közöljük:


Részvétel feltétele: A kitöltött és aláírt részvételi szándéknyilatkozat visszaküldése nem jogosít a vásárban történő automatikus részvételre. A NESZ szakmai bizottsága által kiválasztott népművészek, iparművészek meghívót, szerződést és csekket kapnak. A jelentkezések függvényében tudunk helyet biztosítani.


Helyszín: Budavári Palota körül, Sikló utca


Installáció: Saját installáció, max.: 2,5 x 2 m-es,kizárólag természetes anyagból készülhet, semmilyen más méretű és anyagú installációt nem tudunk elfogadni !


Bérleti díj konstrukciók:

a) Kézművesek, népművészek, iparművészek: Bruttó 100. 000 Ft

b) Kézművesek, népművészek, iparművészek, akik legalább 2011. 01.0 1. óta tagjai a NESZ valamely Tagszervezetének: Bruttó 80. 000 Ft

 

A NESZ Elnökségének határozata értelmében azok a kézművesek, mesterek, népművészek, iparművészek, akik legalább 2011. január 1. óta tagjai a NESZ valamely Tagszervezetének a bérleti díjból kedvezményben részesülnek. A kedvezmény azzal a feltétellel vehető igénybe, ha a részvételi szándéknyilatkozat visszaküldésével egy időben az egyesülete vezetőjétől kapott igazolást – mely szerint tagja az adott népművészeti egyesületnek - is eljuttatja a NESZ részére.

 

Kérjük, hogy a mellékelt részvételi szándéknyilatkozatot gondosan kitöltve, az installációról készült fotót és kedvezmény igénybevétele esetén a NESZ Tagszervezetében való tagságról szóló igazolást

2011. július 1-ig

címünkre eljuttatni szíveskedjen: FAX: 06 1 214 35 23 vagy 06 1 214 31 47, E-mail: neszfolk@nesz.hu

 

Budapest, 2011. június 8.


Igyártó Gabriella

ügyvezető igazgató