A Mesterségek Ünnepe a Borfesztiválon

A Mesterségek Ünnepe a Borfesztiválon Idén együtt ünnepelünk a 20 éves Budavári Borfesztivállal. Látogasson el a Szent György utcába, ahol megelevendik a Mesterségek Ünnepe hangulata, és színes vásári forgatag és a borkészítéshez és -fogyasztáshoz kapcsolódó műhelyek várják!

Visszanéző fotópályázat eredmények

Visszanéző fotópályázat eredmények Idén éppen 600 alkotás érkezett jubileumi fotópályázatunkra, melyek közül több mint száz bekerült archívumunkba is. A legjobbakat négy kategóriában díjaztuk, a nyertes képekből szabadtéri kiállítás volt a rendezvény területén. Gratulálunk a nyerteseknek! Fotók a hajtás után láthatók.

Várjuk az idei év fotóit is az Indafotón!

Várjuk az idei év fotóit is az Indafotón! Bár még nem tudjuk, hogy lesz-e jövőre fotópályázat, de ha van kedve megosztani legjobban sikerült képeit velünk, töltse fel az Indafotóra! Részletek hajtás után.

A NESZ 2011-es díjazottai

A NESZ 2011-es díjazottai Sok évtizedes hagyományunk, hogy a Mesterségek Ünnepén adjuk át a Népművészeti Egyesületek Szövetségének díjait, az Év Mestere, az Év Ifjú Mestere, a Hagyományőrző díj, az Év Műhelye díj, a Király Zsiga díj és az Aranykoszorú díj nyerteseit cikkünk mutatja be Önöknek.

A Tetőtől Talpig viselet pályázat díjazottai

Idén fő témánkhoz, a viselethez kapcsolódóan pályázatot írtunk ki hagyományőrző és hagyományos elemeket tartalmazó kortárs viseletek és kiegészítők kategóriákban. Íme a győztesek:

Etno mozi Mátyás király kertjében

Etno mozi Mátyás király kertjében Idén rendkívüli újdonsággal várjuk a filmek iránt érdeklődőket: Etno mozinkban kézműves mesterségek és egy-egy vidék jellegzetes viseleteit bemutató kisfilmeket vetítünk aug. 18-19-én az Újvilágkert szomszédságában.

A 20 éves Budavári Borfesztivál a Mesterségek Ünnepén

A 20 éves Budavári Borfesztivál a Mesterségek Ünnepén A Mesterségek Ünnepe nem lenne teljes a borkészítés mestersége nélkül. Barátaink, a Budavári Borfesztivál szervezői megmutatják nekünk, hogyan lesz a szőlőből bor, a darálástól a palackozásig.

Jubileumi kézműves programok

Jubileumi kézműves programok Szeretnénk, ha a lenne néhány emlékezetes alkotás, amit Önökkel együtt készíthetnénk el. Egy hatalmas aratókoszorú és egy óriás nemezszőnyeg mellett jöjjön el a Mesterek Vetélkedőjére is!

A Cser Kiadó a Mesterségek Ünnepén

A Cser Kiadó a Mesterségek Ünnepén Partnereink az Újvilágkertben, az Ízek és Játékok programsorozat részeként mutatkoznak be könyvekkel, dedikálással, kvízjátékkal.

Váltson jegyet elővételben!

Váltson jegyet elővételben! Kerülje el a sorbanállást, és váltsa meg jegyét elővételben, a Ticketportál oldalon!

http://www.ticketportal.hu/podujatie_search.asp?id=44500

Visszanéző - jubileumi fotópályázat

Visszanéző - jubileumi fotópályázat Ássuk elő a fiók aljáról a régi képeket, és nézzük meg együtt, hogyan zajlott az előző huszonnény Mesterségek Ünnepe! Fotópályázat értékes nyereményekkel és kiállítással. Várjuk az Ön fotóit is!

Újratervezés kiállítás a Szent György téren

Újratervezés kiállítás a Szent György téren A Kós Károly Egyesülés fotókiállítást rendez a Szent György téren a katasztrófák utáni újjáépítésekről.

Festival of Folk Arts - 2011

Festival of Folk Arts - 2011

The FESTIVAL OF FOLK ARTS, the traditional meeting of folk artists, will be held this year in the Buda Castle, for the twentyfourth time.

For four days the best representatives of folk crafts will show the secrets of their crafts, while working in their workshops with the participation of the audience.

Sajtóregisztráció

Sajtóregisztráció Örömmel értesítjük a sajtó munkatársait, hogy mindazon kollégák részére, akik a Mesterségek Ünnepe 2011-es rendezvényének beharangozásában illetve a rendezvényről történő folyamatos tájékoztatásban segítségünkre vannak, az idei évben is tudunk sajtóbelépőt biztosítani.

Tetőtől Talpig - pályázat

Tetőtől Talpig - pályázat

Az idei jubileumi, XXV. Mesterségek Ünnepe fő témája a viselet, ehhez kapcsolódóan pályázatot ír ki a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza TETŐTŐL TALPIG címmel.

Fővédnök : Schmittné Makray Katalin

Kövess minket a Facebook-on is!

Mostantól elérsz minket itt is:

http://www.facebook.com/mestersegekunnepe

Hírek, érdekességek, fotók, videók nap mint nap!

Association Of Hungarian Folk Artists

Association Of Hungarian Folk Artists

The Association of Hungarian Folk Artist is a 28 years old non – governmental organisation founded with the aim to support  the values of the Hungarian traditional crafts, to  gather people dealing with folk arts, and establishing  regional associations and organisation.

Kézműves vásár - felhívás

Kézműves vásár - felhívás

Kézművesek jelentkezését várjuk a Sikló utcai népi iparművészeti vásárba! Ha szeretne bemutatkozni nálunk, kérjük olvassa el a részleteket és jelentkezzen nálunk.

Film a 2010-es Mesterségek Ünnepéről

Íme egy kis kedvcsináló a tavalyi Mesterségek Ünnepéről.

Ízek és játékok - felhívás élelmiszer forgalmazóknak

Ízek és játékok - felhívás élelmiszer forgalmazóknak Bemutatjuk Magyarország legjobb kézműves élelmiszer-készítőit!
Legnépszerűbb családi helyszínünkön, az Újvilág-kertben a színes kézműves-zenés-babajátszós kavalkád mellett idén helyet kapnak a családi gazdaságok, élelmiszer-feldolgozó manufakturák is. Ha Ön szeretne termékével hozzájárulni a családi piknikhez, akkor jelentkezzen nálunk!