„Amikor kijövünk a színpadra, táncházba, bárhová, az emberek szempillantására kezdünk muzsikálni. Tehát én például soha nem írom föl a zenekarnak, hogy mit fogunk játszani, soha. A 15 év alatt egy koncerten sem volt sorrend. Kijövök, körbenézek és azt mondom, na ezeknek az embereknek ma ilyet muzsikálunk.” – hitvallásukról is mesél Pál István Szalonna népzenész a Magyar Állami Népi Együttes művészeti igazgatója, prímás és népzenegyűjtő, a Szalonna és bandája alapítója.

Szeretettel köszöntelek, hogyan szólíthatlak?

Szalonnának, Pál Istvánnak

Hogy szoktak az újságírók szólítani?

A legtöbb ember Szalonnának szólít.

És szereted ezt a nevet is, amióta csak Rád ragadt?

Igen-igen. A legtöbben elmosolyodnak rajta amikor először hallják, hogy jé egy embert is lehet szalonnának hívni, de aztán utána megkedvelik.

Mi is ennek a története? A focival kapcsolatos nem?

Onnan datálódik, amikor népzenélni kezdtem. ’92-ben Sarudon voltam egy népzenei táborban, ott történt. Imádok focizni, úgyhogy rúgtuk a bőrt többen, míg mások eközben szalonnát sütöttek. Én meg meccs közben kiszaladgáltam a pálya mellé és mindig levágtam egy darabot a frissen sült szalonnából, bekaptam, aztán irány megint a foci. Ezt nemigen értették a csapattársaim és aztán így ragasztották rám ezt a nevet.

Mi adja az apropót a mostani fellépéshez?

15 évesek vagyunk ebben az esztendőben. A Margitszigetre terveztünk egy nagyszabású ünnepi koncertet, de ez a járványügyi helyzet miatt elmaradt. Átformáltuk a dolgot és természetesen betartva a szabályokat, mi megyünk el azokra a helyszínekre, amik egyrészt nagyon kedvesek számunkra, másrészt, ahol nem nagyon jártunk az elmúlt esztendőkben. Lesz kisebb településtől egészen a fővárosig. Mindenhol játszunk egy jubileumi koncertet, azt a címet adtuk a sorozatnak, hogy 15 éves jubileumi koncert az összetartozás jegyében – ugye Trianonhoz is kapcsolódva.

A koncerten a teljes Kárpát-medencéből játszunk muzsikákat, tulajdonképpen egy kárpát-medencei utazás lesz, megmutatva, hogy hihetetlenül színes a népi kultúránk, de mégis egységesen összetartozó kultúra ez

Te is évfordulót ünnepelsz.

Igen, bizony 40 éves vagyok, a jubileumi koncert tehát egyrészt arról szól, hogy 40 éves vagyok, másrészt 15 éves a zenekar, harmadrészt pedig emlékezünk Trianon 100. évfordulójára. Ez utóbbira készítünk egy lemezt és fotóalbum is megjelenik.

A margitszigeti koncert éppen a születésnapomon lett volna és a központi gondolata az volt, hogy amerre én muzsikáltam, meg akiknek hangszert adtam a kezébe az elmúlt 40 évben a Kárpát-medencében, ők lettek volna a vendégek, így közel 200-an lettünk volna muzsikusok a színpadon.

A vírushelyzet igencsak nehéz helyzetbe hozta az előadóművészeket, zenészeket. Hogyan élitek meg mindezt?

Igyekszünk alkalmazkodni. Tényleg: egyszerűen örülünk annak, hogy muzsikálhatunk és tesszük a dolgunkat. Majd lesz nagyobb ünneplés a 20 éves jubileumnál és legfeljebb 45 éves leszek akkor. –

15 év-szép teljesítmény együtt tartani egy bandát ilyen hosszú ideig.

Ez így van, 15 esztendő egy nagyon szép időszak. Nekünk szerencsénk van, mert alapjában véve a hétköznapjainkban is együtt muzsikálunk, hivatásként is. Mert ezzel a felállással a Magyar Állami Népi Együttes zenekara is vagyunk. Az együttesben főként tánckíséretet játszunk. És a szabad időnkben is együtt vagyunk, mivel tényleg szeretünk közösen muzsikálni. Ezért koncertezünk országban-világban.

Ennyi embert együtt tartani 0-24-ben, egy mikrobuszban ülni, koncertezni, színpadra lépni, utazni, persze nem könnyű. Egy évig sem egyszerű, 15 évig pláne nem, de én összeteszem a kezem, hiszen szerencsés embernek mondhatom magam, mert a zenekarommal, ha százötvenezredszerre is játsszuk ugyanazt az összeállítást, akkor is mindig találunk újdonságot benne, mindig élvezzük és nincs unalom hangulata és én azt hiszem, hogy ezt a közönség is érzi rajtunk minden alkalommal.

Akkor ez a lényeg, hogy megmaradjon az öröm a zenélésben?

Így van, így van. Meg mindannyian egyrészt tanítunk is, másrészt ezeket a muzsikákat mi ténylegesen a falvakban itt-ott, idős muzsikusoktól tanultuk. Mindegyikhez kapcsolódik valami olyan személyes élmény, ami az egésznek ad egy tartalmat. Annyiszor előfordul, hogy behúzok egy hangot és akkor azt mondja a nagybőgős például, hogy emlékszel, amikor Neti Sanyi bácsi Mérába, nem tudom melyik bálon ezt így húzta be? Tehát, vannak olyan személyes élmények, amik mindig megfrissítik a dolgot és ez nagyon jó.

Azt mondtad egyszer egy interjúban, hogy az élet minden szakaszára, helyzetére van egy dal, amit meg lehet énekelni.

Igen, így igaz.

Most mi az a dal?

A sok születésnapokat vígan megélhess-egy széki köszöntő.

Ami széki köszöntőt mi formáltunk át születésnapi köszöntővé – a táncházmozgalom, de eredetileg egy Zsuzsánna napi köszöntő, széki népdal, de azóta énekli mindenki ebben a műfajban születésnapra.

Nagyon érdekes és összecseng azzal, mit az iméntiekben is elmondtál, hogy nézegettem a banda weblapját, és a központi fotón, Ti, a zenészek főként hátulról és hátulról-oldalról látszanak, a fő látványosságot pedig az ott táncoló közönség a koncerten részt vevők adják.

Ez így van, ez az egész, emberektől embereknek szól. Ezért volt irgalmatlan nehéz a karantén időszaka. Persze mi is csináltunk online zenélést, meg muzsikáltunk is együtt úgy, hogy mindenki otthon elmuzsikálta a magáét aztán összeraktuk, de az emberi találkozást, nem nagyon tudja pótolni semmi. Helyettesíteni tudja, de pótolni nem. Amikor kijövünk a színpadra, táncházba bárhova, az emberek szempillantására kezdünk muzsikálni. Tehát én például soha nem írom föl a zenekarnak, hogy mit fogunk játszani, soha. A 15 év alatt egy koncerten sem volt sorrend. Kijövök, körbenézek és azt mondom, na ezeknek az embereknek ma ilyet muzsikálunk. Persze megvannak az összeállításaink, de van, hogy attól teljesen függetlenül kezdünk muzsikálni és egy órán keresztül zenélünk teljesen szabadon. Tehát ez egy nagyon-nagyon élő dolog tényleg.

A Szalonna és bandája zenekar az elmúlt 15 évben rengeteg helyen járt és a Kárpát-medence minden területéről muzsikálnak. Külföldön is sok helyen szeretik, elismerték, még a brit királyi család is, Neked személyesen is megszámlálhatatlanul sok díjad, kitüntetésed van, aztán még ott a tanítás is. Szóval arra szeretnék kilyukadni, hogy hová tovább, van-e hová fejlődni, tovább lépni?

Van az a mondás, hogy a jó pap is holtig tanul. Ez a zenészre is érvényes. Én nem tartozom azok közé, akik azt mondják, hogy na hát most már elég ezzel el lehet lenni a következő 40 évbe, aztán elbazseválgatunk. És mondom, a népzenének az a nagyszerűsége, amibe mi is beleszerettünk és amiért csináljuk, hogy igazából ezt nem mi találtuk fel, hanem ezt hosszú-hosszú száz évek alatt csiszolódott az emberek lelki világán.

Mindig van mit tanulni és mindig van kinek továbbadni. Nekünk valóban ars poeticánk a zenekarral az, hogy tanulni, és továbbadni, mert tényleg ezt csináljuk a mindennapokban. Az, hogy ez örömből fakad, azzal tudsz nagyon sok embert magad mellé állítani. Mert mindenki vágyik arra, hogy kicsit kirángasd a csekkbefizetésből és egy cseppet megemeld a föld felszínétől, hogy picit egy másik világba kerüljön és akár táncoljon, akár élő zenét hallgasson, vagy akár csak felvételről, hogy tényleg egy más állapotba kerüljön. Erre vágynak az emberek és szerintem a zene a tánc tökéletesen alkalmas erre, nekünk csak az a dolgunk, hogy ezt közvetítsük.

És mondom, a népzenének az a nagyszerűsége, amibe mi is beleszerettünk és amiért csináljuk, hogy igazából ezt nem mi találtuk fel, hanem ezt hosszú-hosszú száz évek alatt csiszolódott az emberek lelki világán és hogyha elkapod azt a hangulatát amiről ez valóban szól, akkor nekünk nem kell magyarázni a bizonyítványunkat.